A FreeBSD 8.0 változatától
kezdődően a soros portokhoz tartozó
eszközök nevei
/dev/cuad
helyett
N
/dev/cuau
,
illetve
N
/dev/ttyd
helyett
N
/dev/ttyu
lettek. A FreeBSD 7.N
X
felhasználóknak ezeknek a
változásoknak megfelelően kell olvasniuk az
itt szereplő dokumentációt.
A leírás feltételezi, hogy rendelkezünk a következőkkel:
Olyan internet-előfizetés, ahol PPP-n keresztül csatlakozunk
Egy modem vagy más olyan rendszerünkhöz csatlakozó eszköz, amelyen keresztül el tudjuk érni az internet-szolgáltatónkat
Az internet-előfizetés betárcsázásához szükséges telefonszámok
A bejelentkezési nevünk és jelszavunk. (Vagy a megszokott UNIX®-os felhasználói név és jelszó páros, vagy egy PAP esetleg CHAP bejelentkezési név és jelszó.)
Egy vagy több névszerver IP-címe.
Ehhez az internet-szolgáltatók
általában két IP-címet adnak
meg. Ha egyet sem kaptunk, akkor a
ppp.conf
állományban
erre a célra használhatjuk az
enable dns
parancsot, és ekkor a
ppp majd automatikusan be fogja
állítani nekünk a
névszervereket. Ezt a lehetőséget az
befolyásolja, hogy az
internet-szolgáltató oldalán
működő PPP implementáció
támogatja-e a névfeloldás
egyeztetését (DNS negotiation).
A következő információkat is megkaphatjuk az internet-előfizetésünkhöz, de nem feltétlenül szükségesek:
Az internet-szolgáltató átjárójának IP-címe. Az átjáró az a gép, amelyen keresztül a gépünk csatlakozik és számára ez lesz az alapértelmezett átjáró. Ha nem rendelkezünk ezzel az információval, akkor csak állítsunk be valamit, és majd a csatlakozáskor a szolgáltató PPP szervere felülírja a megfelelő beállításokkal.
Erre a címre a ppp
HISADDR
néven hivatkozik.
A használandó hálózati
maszk. Amennyiben a szolgáltató ezt nem
adta meg, nyugodtan használjuk erre a 255.255.255.255
értéket.
Ha a szolgáltatónk statikus IP-címet és rögzített hálózati nevet is biztosít nekünk, ezt is megadhatjuk. Minden más esetben egyszerűen csak hagyjuk, hogy a rendszer automatikusan válasszon nekünk egyet.
Ha a szükséges információknak nem vagyunk birtokában, akkor vegyük fel a kapcsolatot az internet-szolgáltatókkal.
Ebben a szakaszban a példákban szereplő konfigurációs állományok sorait számozva láthatjuk. Ezek a sorszámok a bemutatás és a tárgyalás megkönnyítése érdekében szerepelnek, és nem az eredeti állományok részei. Mindezek mellett a tabulátorok és szóközök megfelelő használata is fontos.
A ppp
és a
pppd
(a PPP rendszerszintű
megvalósítása) egyaránt az
/etc/ppp
könyvtárban található
konfigurációs állományokat
használja. A felhasználói PPP-hez
ezenkívül még a
/usr/share/examples/ppp/
könyvtárban vannak példák.
A ppp
parancs
beállítása az igényeinktől
függően számos állomány
módosítását igényelheti. A
tartalmukat nagyban befolyásolja, hogy a
szolgáltatónk részéről a
címeket kiosztása statikus (vagyis egy adott
címet kapunk és folyamatosan azt
használjuk) esetleg dinamikus (vagyis az
IP-címünk minden egyes
kapcsolódáskor más és
más).
Ebben az esetben az
/etc/ppp/ppp.conf
konfigurációs állományt kell
átszerkesztenünk. Tartalma az alábbi
példához hasonlítható.
A :
karakterrel
végződő sorok mindig az első
oszlopban kezdődnek (tehát a sor
elején), míg az összes többi sort
tabulátorok vagy szóközök
használatával bentebb kell raknunk.
x.x.x.x
y.y.y.y
255.255.255.255 0.0.0.0
18 add default HISADDREz azonosítja be az alapértelmezett
bejegyzést. Az itt szereplő parancsok a
ppp
minden egyes futásakor
magukból végrehajtódnak.
Beállítja a naplózás paramétereit. Amikor a beállításaink már kifogástalanul működnek, akkor ezt a sort érdemes átírni a következőre:
Ezzel jelentős mértékben vissza tudjuk fogni a naplózás mértékét.
Ezzel mondjuk meg a PPP-nek, hogy a többiek felé miként azonosítsa magát. A PPP akkor azonosítja magát a társak felé, ha valamilyen gondja akad az egyeztetésekkel és a kapcsolat beállításával. Az így továbbított információk a másik oldal rendszergazdái számára nyújthatnak segítséget az ilyen jellegű problémák felderítésében.
Itt adjuk meg az eszközt, amelyre a modem
csatlakozik. A COM1
neve
/dev/cuau0
, a
COM2
neve pedig /dev/cuau1
.
A csatlakozás sebességét adjuk meg. Ha a 115 200-as érték itt nem működne (ez egyébként minden újabb gyártmányú modem esetében elfogadható), akkor helyette használjuk a 38400-as beállítást.
A híváshoz használt karakterlánc. A felhasználói PPP a chat(8) programhoz hasonló „küldök-várok” típusú szerkesztést alkalmaz. A kihasználható lehetőségekről a man oldalán olvashatunk részletesebben.
Az olvashatóság
kedvéért a parancs a következő
sorban folytatódik. A
ppp.conf
állományban bármelyik parancs,
ahol a \
karakterrel zárjuk
a sort, az ugyanígy folytatható a
következőben.
A kapcsolathoz tartozó üresjárati időt állítja be. Ennek értéke alapból 180 másodperc, így ez a sor pusztán csak az érthetőséget szolgálja.
Arra utasítja a PPP-t, hogy a többiektől kérdezze le a helyi névfeloldó beállításait. Ha saját névszervert futtatunk, akkor ezt a sort tegyük inkább megjegyzésbe vagy töröljük ki.
Ez az üres sor az átláthatóság kedvéért került bele. A PPP az összes üres sort figyelmen kívül hagyja.
Itt kezdődik a „szolgaltato”
nevű szolgáltatóhoz tartozó
bejegyzés. Ezt később akár
ki is cserélhetjük az
internet-szolgáltatónk nevére,
így a load
beállítással tudjuk majd
beindítani a kapcsolatot.szolgáltató
Beállítjuk a
szolgáltatóhoz tartozó
telefonszámot. A kettőspont
(:
) vagy a csővezeték
(|
) karakterekkel
elválasztva több telefonszámot is
meg tudunk adni. A ppp(8) oldalon olvashatunk a
két elválasztó közti
különbségekről. Röviden
ezeket úgy foglalhatnánk össze,
hogy ha váltogatni akarunk a számok
között, akkor használjuk a
kettőspontot. Ha mindig az elsőként
megadott számot akarjuk hívni és
a többit csak akkor, ha ez nem működik,
akkor a csővezeték karakterre lesz
szükségünk. Ahogy a példa is
mutatja, az összes telefonszámot
tegyük mindig idézőjelek
közé.
Ha a telefonszámban egyébként
is szerepelnek szóközök, akkor is
idézőjelek ("
)
közé kell tennünk. Ennek
elhagyásával egy egyszerű,
ámde kényes hibát
ejtünk.
A felhasználói nevet és
jelszót tartalmazza. Amikor egy UNIX®
fajtájú bejelentkezést kapunk,
akkor ezekre az értékekre a set
login
parancsban \U és \P
változókkal tudunk hivatkozni. Ha PAP
vagy CHAP használatával
jelentkezünk be, akkor ezek az
értékek a hitelesítéskor
kerülnek felhasználásra.
Ha a PAP vagy CHAP protokollok valamelyikét használjuk, akkor nem lesz szükségünk a login változóra, ezért ezt megjegyzésbe is tehetjük, vagy akár ki is törölhetjük. A PAP és CHAP hitelesítésről szóló részben olvashatjuk ennek további részleteit.
A bejelentkezéshez használt karakterlánc hasonlít a behíváshoz használt, chat-szerű felépítéssel rendelkező karakterlánchoz. A példában látható karakterlánc egy olyan szolgáltatáshoz illeszkedik, ahol a bejelentkezés valahogy így néz ki:
izé
password: mizé
protocol: pppEzt a szkriptet alakítsuk a saját igényeinkhez. Ha először próbálkozunk ilyen szkript írásával, akkor lehetőleg kapcsoljuk be a rendszerek között lezajló „beszélgetés” naplózását, hogy ellenőrizni tudjuk minden a megfelelően módon történik-e.
Beállítjuk a kapcsolathoz
tartozó alapértelmezett
időkorlátot (másodpercben). Itt a
kapcsolat automatikusan lezárul
300 másodperc tétlenséget
követően. Ha nem akarunk ilyen
korlátot szabni, akkor ezt az
értéket állítsuk
nullára vagy használjuk a
-ddial
paranccsori
kapcsolót.
A felülethez tartozó címeket
állítja be. A
x.x.x.x
helyére a
szolgáltató által kiosztott
IP-címet kell beírnunk. A
y.y.y.y
helyett pedig a
szolgáltató
átjárója kerül be
(lényegében az a gép, amelyhez
csatlakozunk). Amennyiben az
internet-szolgáltatónk nem adott meg
semmilyen átjárót, erre a
célra a 10.0.0.2/0
címet is
használhatjuk. Amikor „nekünk kell
kitalálnunk” ezeket a címeket,
akkor ne felejtsünk el létrehozni
hozzájuk egy bejegyzést az
/etc/ppp/ppp.linkup
állományban a PPP dinamikus
IP-címmel szakaszban szereplőek
szerint. Ha nem adjuk meg ezt a sort, akkor a
ppp
parancs nem képes
-auto
módban
működni.
A szolgáltató
átjárójához felvesz egy
alapértelmezett útvonalat. A
HISADDR
kulcsszót a 17.
sorban megadott átjáró
címével helyettesítjük.
Ezért fontos, hogy ez a 17. sor után
szerepeljen, különben a
HISADDR
nem lesz képes
inicializálódni.
Ha a ppp
parancsot nem akarjuk
-auto
módban futtatni, akkor ezt
a sort a ppp.linkup
állományba is átrakhatjuk.
Ha statikus IP-címmel rendelkezünk és
a ppp
-auto
módban fut, akkor a ppp.linkup
állományba egészen addig nem kell
semmit sem írnunk, amíg a csatlakozás
előtt az útválasztási
táblázatokban a megfelelő adatok
találhatóak. Olyankor is jól
jöhet, amikor a csatlakozást követően
meg akarunk hívni bizonyos programokat. Ezt majd a
sendmailes példában
fogjuk bővebben kifejteni.
Erre példákat a
/usr/share/examples/ppp/
könyvtárban találhatunk.
Ha az internet-szolgáltatónktól nem
kaptunk statikus IP-címet, akkor a
ppp
paranccsal is be tudjuk
állítani a helyi és távoli
címeket. Ez az IP-címek
„kitalálásával”
történik, valamint úgy, hogy a
ppp
számára a
csatlakozás után lehetővé
tesszük az IP konfigurációs protocol (IP
Configuration Protocol, IPCP) használatát. A
ppp.conf
tartalma szinte teljesen
megegyezik a PPP statikus
IP-címmel részben szereplővel,
egyetlen apró különbséggel:
Ismét szeretnénk elmondani, hogy a sorszámot ne írjuk bele, hiszen az csak hivatkozási céllal szerepel. Legalább egy szóközzel kezdjünk bentebb.
A /
után megjelenő
szám azoknak a biteknek a számát
adja meg, amire a ppp támaszkodik. A
környezetünknek jobban megfelelő
IP-címeket is megadhatunk, de a fenti
példa minden esetben működni
fog.
Az utolsó paraméterrel
(0.0.0.0
) azt mondjuk a PPP-nek,
hogy az egyeztetést ne a 10.0.0.1
, hanem a 0.0.0.0
címmel kezdje
meg, amire egyes szolgáltatók
esetén szükségünk is lesz. A
set ifaddr
első
paramétereként azonban soha ne adjuk meg
a 0.0.0.0
címet, mivel ezzel
a PPP -auto
módban nem tudja
beállítani a kezdeti
útvonalat.
Ha nem -auto
módban
indítjuk, akkor az
/etc/ppp/ppp.linkup
állományban meg kell adnunk még egy
bejegyzést is. A ppp.linkup
állományt a kapcsolat létrejötte
után dolgozzuk fel. Itt már a
ppp
megkapta a felülethez
tartozó címeket, így az
útválasztási táblázatba
fel tudjuk venni hozzájuk a megfelelő
bejegyzéseket:
A kapcsolat felépítése
során a ppp
a
ppp.linkup
állományban a következő
szabályok szerint fogja keresni a
bejegyzéseket: először a
ppp.conf
állományban megadott
címkét próbálja
megtalálni. Ha ez nem sikerül, akkor az
átjárónknak megfelelő
bejegyzést kezdi el keresni. Ez egy
négy byte-ból álló,
felírásában az IP-címekhez
hasonlító címke. Ha még
ez a címke sem található, akkor a
MYADDR
bejegyzést
keresi.
Ez a sor mondja meg a ppp
programnak, hogy vegyen fel egy
HISADDR
címre
vonatkozó alapértelmezett
útvonalat. A HISADDR
címet az IPCP által egyeztetett
átjáró IP-címére
cseréljük ki.
Ha erre a részletesebb példát
akarunk látni, akkor a
/usr/share/examples/ppp/ppp.conf.sample
és
/usr/share/examples/ppp/ppp.linkup.sample
állományokban a pmdemand
bejegyzést nézzük meg.
Amikor egy helyi hálózathoz
csatlakozó gépen akarjuk a
ppp programot
beállítani a bejövő
hívások fogadására, akkor azt is
el kell döntenünk, hogy
engedélyezzük-e a csomagok
továbbküldését a belső
hálózat felé. Amennyiben igen, akkor a
becsatlakozó gépenek a belső
hálózatunkon ki kell osztani egy
külön címet és az
/etc/ppp/ppp.conf
állományban, és meg kell adnunk az
enable proxy
parancsot. Emellett
még az /etc/rc.conf
állományban se feleljtsük el megadni a
következő sort:
A FreeBSD beállítása betárcsázós kapcsolatokhoz nagyon jól bemutatja a betárcsázós szolgáltatások beállítását a getty(8) segítségével.
A getty
helyett
egyébként az mgetty, a getty
egy ügyesebb
változata is használható (a comms/mgetty+sendfax
portból), amely kifejezetten a
betárcsázós vonalakhoz
készült.
A mgetty
használatának
többek közt az egyik előnye, hogy
aktívan tartja a kapcsolatot a
modemekkel, tehát hogy ha az
/etc/ttys
állományban
letiltjuk a modemet, akkor nem is fog válaszolni a
hívásokra.
Emellett az mgetty
későbbi változatai (a 0.99 beta
változatától kezdve) még a PPP
folyamok automatikus észlelését is
támogatják, ezáltal a kliensek
szkriptek nélkül is képesek elérni
a szerverünket.
Ha erről többet akarunk megtudni, akkor az
mgetty
paranccsal kapcsolatban olvassuk
el Az mgetty és az
AutoPPP című szakaszt.
A ppp
parancsot
általában root
felhasználóként kell futtatni. Ha
viszont a ppp
parancsot tetszőleges
felhasználóval akarjuk szerver módban
futtatni az iméntiek szerint, akkor ahhoz fel kell
vennünk az /etc/group
állományban szereplő
network
csoportba.
Ezeken kívül még az
allow
paranccsal is
engedélyeznünk kell konfigurációs
állomány egy vagy több
részének elérését
is:
Ha ezt a parancsot a default
bejegyzésnél adjuk meg, akkor az így
megadott felhasználók mindenhez hozzá
tudnak férni.
Hozzunk létre egy
/etc/ppp/ppp-shell
nevű
állományt, amelyben a következők
szerepelnek:
Ez a szkript legyen végrehajtható.
Ezután az alábbi paranccsal
ppp-dialup
néven
készítsünk egy szimbolikus linket erre a
szkriptre:
#
ln -s ppp-shell /etc/ppp/ppp-dialup
Ez a szkript lesz az összes
betárcsázó felhasználónk
shellje. A most következő
példa az /etc/passwd
állományban szereplő,
pchilds
nevű PPP
felhasználó bejegyzését mutatja
be (ne felejtsük el, hogy soha ne közvetlenül
szerkesszük a jelszavakat tároló
állományt, hanem a vipw(8)
segítségével).
Hozzunk létre egy /home/ppp
nevű
könyvtárat a következő bárki
által olvasható 0 byte-os
állományokkal:
Ezek hatására az
/etc/motd
állomány
tartalma nem jelenik meg.
Az iméntiekhez hasonló módon
készítsük el a
ppp-shell
állományt,
és mindegyik statikus IP-vel rendelkező
hozzáféréshez csináljunk egy
szimbolikus linket a ppp-shell
szkriptre.
Például, ha három
betárcsázós ügyfelünk van,
fred
, sam
és mary
, feléjük
24 bites CIDR hálózatokat
közvetítünk, akkor a következőket
kell begépelnünk:
#
ln -s /etc/ppp/ppp-shell /etc/ppp/ppp-fred
#
ln -s /etc/ppp/ppp-shell /etc/ppp/ppp-sam
#
ln -s /etc/ppp/ppp-shell /etc/ppp/ppp-mary
A fentebb szereplő betárcsázós
felhasználók eléréseihez
tartozó shelleket állítsuk be az itt
létrehozott szimbolikus linkekre (így
tehát mary
shellje az
/etc/ppp/ppp-mary
lesz).
Az /etc/ppp/ppp.conf
állományban a következő sorok
valamelyikének kellene szerepelnie:
A bentebb kezdett sorokat mi is kezdjünk bentebb.
A default:
szakasz minden kapcsolat
esetén betöltődik. Az
/etc/ttys
állományban
engedélyezett mindegyik
betárcsázós vonal létrehoz a
fenti ttyu0:
szakaszhoz hasonló
bejegyzést. Minden vonal kap egy egyedi
IP-címet a dinamikus felhasználók
számára szánt
címtartományból.
A /usr/share/examples/ppp/ppp.conf
állományban szereplő tartalom mellett az
összes statikus kiosztású
IP-címmel rendelkező
betárcsázó felhasználóhoz
még hozzá kell tennünk egy szakaszt. A
példánkban ezek továbbra is
fred
, sam
és mary
.
Amennyiben szükséges, az
/etc/ppp/ppp.linkup
tartalmazhat
további útválasztási
információkat is az egyes statikus
IP-címmel rendelkező
felhasználókhoz. A lentebb bemutatott sor a
kliens ppp összekötettésén
keresztül vesz fel egy útvonalat a 203.14.101.0/24
hálózat
felé.
Az comms/mgetty+sendfax
port
alapértelmezés szerint az
AUTO_PPP
beállítással érkezik, amely
lehetővé teszi, hogy az
mgetty
képessé legyen a PPP
kapcsolatok LCP fázisát észlelni
és magától létrehozni
hozzá egy ppp shellt. Mivel az
alapértelmezett név/jelszó páros
azonban ilyenkor nem jelenik meg, a
felhasználókat a PAP vagy a CHAP protokollon
keresztül lehet hitelesíteni.
Ez a szakasz most feltételezi, hogy a sikeresen
beállítottuk, lefordítottuk és
telepítettük az comms/mgetty+sendfax
portot.
Az
/usr/local/etc/mgetty+sendfax/login.config
állományban ne felejtsük
ellenőrizni, hogy szerepel a
következő:
Ezzel utasítjuk az mgetty
programot arra, hogy az észlelt PPP kapcsolatokhoz
futtassa le a ppp-pap-dialup
szkriptet.
Hozzunk létre az
/etc/ppp/ppp-pap-dialup
nevű
állományt, amelyben majd a
következők fognak szerepelni (az
állomány legyen
végrehajtható):
Az /etc/ttys
állományban engedélyezett összes
betárcsázós vonalhoz
készítsük el a megfelelő
bejegyzést az /etc/ppp/ppp.conf
állományban. Ezek remekül meg fognak
férni az imént készített
definíciókkal.
Minden olyan felhasználónak, aki ezzel a
módszerrel jelentkezik be, szüksége lesz
egy név/jelszó kombinációra az
/etc/ppp/ppp.secret
állományban, vagy az alábbi
beállítás megadásával
választhatjuk azt is, hogy a
felhasználókat az
/etc/passwd
állományon
keresztül a PAP protokoll
segítségével azonosítjuk.
Ha statikus IP-címet akarunk kiosztani
némely felhasználóknak, akkor az
/etc/ppp/ppp.secret
állományban ezt megadhatjuk a harmadik
paraméternek. Erről bővebben a
/usr/share/examples/ppp/ppp.secret.sample
állományban láthatunk
példát.
A PPP úgy is beállítható, hogy kérésre DNS és NetBIOS típusú névfeloldáshoz is szolgáltasson információkat.
A PPP 1.x változatával úgy lehet
engedélyezni ezeket a kiterjesztéseket, ha az
/etc/ppp/ppp.conf
állomány megfelelő részeibe
felvesszük a következő sorokat:
A PPP második és későbbi változataiban pedig:
Ezzel a kliens megkapja az elsődleges és másodlagos névszerverek címeit, valamint a NetBIOS névszervert.
Ha a második és az azt követő
verziókban a set dns
sort
elhagyjuk, akkor a PPP az
/etc/resolv.conf
állományban található
értékeket fogja használni.
Egyes internet-szolgáltatók úgy
állítják be a rendszerüket, hogy a
kapcsolat felépítése során a
hitelesítés a PAP vagy CHAP mechanizmusok
valamelyikével történik. Ilyenkor a
szolgáltató nem egy login:
sorral fogja bekérni a szükséges
adatokat, hanem közvetlenül a PPP kapcsolatot
kezdi el használni.
A PAP nem olyan biztonságos, mint a CHAP, de itt a biztonság nem is annyira fontos, mivel a jelszavak, amelyeket ugyan a PAP titkosítatlan formában küld tovább, csak egy soros vonalon haladnak át. A rossz indulatú támadók itt nem sok mindent tudnak „lehallgatni”.
A PPP statikus IP-címmel és a PPP dinamikus IP címmel című szakaszokhoz képest a következő módosításokat kell elvégeznünk:
AFelhasználóiNevem
14 set authkey AJelszavam
15 set loginEbben a sorban adjuk meg a PAP/CHAP
felhasználói nevünket, amelyet
AFelhasználóiNevem
helyett kell beírni.
Ebben a sorban adjuk meg a PAP/CHAP jelszavunkat,
AJelszavam
helyett.
Szándénkunk
egyértelműsítése
érdekében ezek mellett még egy
további sort is érdemes felvennünk,
tehát:
vagy
Alapértelmezés szerint a PAP és CHAP is egyaránt elfogadott.
A PAP és CHAP alkalmazásakor általában nem is kell bejelentkeznünk a szolgáltató szerverére. Ezért a „set login” parancsnál használt karakterláncot le is kell tiltanunk.
A háttérben futó
ppp
programhoz menet közben is
tudunk beszélni, de csak olyankor, amikor az ehhez
szükséges portot megadtuk. Ezt úgy
tudjuk megtenni, ha beállítások
közé felvesszük az alábbit:
%d
DiagnosticPassword 0177Így a PPP az előre megadott UNIX®
tartománybeli socketen keresztül fogja
várni a kapcsolódásunkat, és a
konkrét hozzáféréshez
jelszót kér. A névben szereplő
%d
a használatban levő
tun
eszköz
sorszámát jelöli.
Miután a csatlakozás beállítódott, a szkriptekben a pppctl(8) program használható a futó program vezérléséhez.
A PPP képes a rendszermag
rásegítése nélkül
képes hálózati
címfordítást végezni. Ezt a
lehetőséget a következő sor
hozzáadásával tudjuk aktiválni az
/etc/ppp/ppp.conf
állományban:
A PPP-be épített hálózati
címfordítás a -nat
parancssori paraméterrel is bekapcsolható. Az
/etc/rc.conf
állományban is
található hozzá egy
ppp_nat
változó, amely
alapértelmezés szerint
engedélyezett.
Amikor használjuk ezt a lehetőséget, az
/etc/ppp/ppp.conf
állományban a következő
opciókkal engedélyezhetjük a
bejövő kapcsolatok
továbbítását:
vagy egyáltalán ne bízzunk meg a külvilágban:
Mostanra ugyan már beállítottuk a
ppp
programot, azonban még
néhány dolgot be kell állítanunk,
mielőtt ténylegesen nekilátnánk
használni. Ezek mindegyike az
/etc/rc.conf
állomány
módosítását igényli.
Az állományt fentről lefelé
fogjuk feldolgozni, de előtte ne felejtsünk el
értéket adni a hostname=
változónak, például:
Amennyiben a szolgáltatónk statikus IP-címet és nevet biztosít számunkra, az lesz a legjobb, ha itt a tőle kapott nevet adjuk meg.
Keressük meg a network_interfaces
változót. Ha a rendszerünkben
kérésre akarjuk tárcsázni a
szolgáltatónkat, akkor a
tun0
eszközt mindenképpen
vegyük fel az értékébe, minden
más esetben pedig távolítsuk el.
Az ifconfig_tun0
változónak üres értéket
kell megadnunk, és létre kell hoznunk egy
/etc/start_if.tun0
nevű
állományt. Ebben a következő sornak
kell szerepelnie:
arendszerem
Ez a szkript a hálózat
beállításakor fut le, és a ppp
démont automatikus módban indítja el.
Ha az adott gép egy helyi hálózat
átjárója is egyben, akkor az
-alias
kapcsolót is érdemes
megadnunk mellette. A pontosabb részletek
tekintetében olvassuk el a megfelelő man
oldalt.
Az /etc/rc.conf
állományban a NO
érték megadásával tiltsuk le az
útválasztást végző program
használatát:
Fontos, hogy a routed
démon ne
induljon el, mivel routed
hajlamos
törölni a ppp
által
létrehozott alapértelmezett
útválasztási bejegyzéseket.
Ezenkívül még a
sendmail_flags
változóról szóló
sorból is érdemes kivenni a -q
opciót, máskülönben a
sendmail
minden művelet
megkezdése előtt nekiáll felderíteni
a hálózatot, és ezzel megindítja a
tárcsázást. Próbáljuk meg
így átírni az
értékét:
Ezért cserébe viszont a
sendmail
programot a ppp kapcsolat
létrejöttekor mindig utasítanunk kell, hogy
újból ellenőrizze a levelezési sort.
Ezt a következők begépelésével
érhetjük el:
#
/usr/sbin/sendmail -q
Ugyanezt automatikusan is meg tudjuk tenni a
!bg
paranccsal a
ppp.linkup
állományban:
Ha nem felelne meg ez a megoldás, akkor egy „dfilter” is beállítható az SMTP forgalom szűrésére. A példák között megtaláljuk ennek pontos minkéntjét.
Ezután már csak a gépünk újraindítása maradt hátra. Az újraindítás után már be is gépelhetjük:
#
ppp
ahol a dial szolgaltato
parancs
kiadásával meg tudjuk kezdeni a PPP kapcsolat
felépítését, vagy a
ppp
programot megkérhetjük
arra, hogy automatikusan kezdje el, amint van kimenő
forgalom (és nem készítettük el a
start_if.tun0
szkriptet). Ekkor
gépeljük be ezt:
#
ppp -auto szolgaltato
Gyorsan foglaljuk össze, hogy az ppp beállításához milyen lépések megtétele szükséges az első alkalommal:
A kliens oldalán:
Győződjünk meg róla, hogy a
tun
eszköz benne van a
rendszermagban.
Ellenőrizzük, hogy a
tun
eszközhöz tartozó állomány
rendelkezésre áll a
N
/dev
könyvtárban.
Hozzunk létre egy bejegyzést az
/etc/ppp/ppp.conf
állományban. A
pmdemand
példából a legtöbb
szolgáltató esetében ki tudunk
indulni.
Ha dinamikus IP-címet kapunk, akkor az
/etc/ppp/ppp.linkup
állományba is vegyünk fel egy
bejegyzést.
Frissítsük az
/etc/rc.conf
állományunkat.
Ha igény szerint akarunk
tárcsázni, akkor hozzunk létre
start_if.tun0
néven egy
szkriptet.
A szerver oldalán:
Gondoskodjunk róla, hogy a
tun
eszköz
támogatása szerepel rendszermagban.
Győződjünk meg róla, hogy a
tun
eszköz megtalálható a N
/dev
könyvtárban.
Az /etc/passwd
állományban (a vipw(8) program
használatával) hozzunk létre
bejegyzéseket.
A felhasználók könyvtáraiban
hozzunk létre egy olyan profilt, amely ppp
-direct direct-server
vagy egy ehhez
hasonló parancsot futtat le.
Az /etc/ppp/ppp.conf
állományban adjuk meg egy bejegyzést.
A direct-server
példa ehhez
egy remek alapot biztosít.
Az /etc/ppp/ppp.linkup
állományban hozzunk létre egy
bejegyzést.
Frissítsük az
/etc/rc.conf
állományunkat.
Ha kérdése van a FreeBSD-vel kapcsolatban, a
következő címre írhat (angolul):
<questions@FreeBSD.org>.
Ha ezzel a dokumentummal kapcsolatban van kérdése, kérjük erre a címre írjon:
<gabor@FreeBSD.org>.